Egy vasárnapi ebédet kell elképzelni nálunk. Meghívtam anyukámékat is, mert a fiam születésnapja volt. Mindenképpen olyan ételt szerettem volna készíteni, amit ő szeret, ezért elhatároztam, hogy nem törődöm majd a konzervatív nagyszülőkkel, és a saját fejem után megyek (mint mindig). Gondoltam, hogy nem lesz könnyű marketingkampány megetetni velük az újdonságot, de lesz, ami lesz. Tárkonyos csirkelevest készítettem, amit a gyerekek imádnak, szó szerint. A tárkony ízében van egy mágnes, ami a fiúkat az ebédlőasztalhoz vonzza, és addig kanalaznak, míg van a tányérban. Persze ha egyszerű tárkonyos csirke lenne, abban mi a születésnapi? Tovább kellett gondolni a tökéleteset, és megtoldani valamivel, ami számukra a kihagyhatatlan tuti. A kukorica!
    A leves pompázatosan sikerült, feltálaltam a családnak. A drága fiúk azonnal hozzáláttak, de a szülők tanácstalanul nézték a tányérukat, míg felhangzott a kérdés:
- Milyen leves ez?
- Csirke.
- De ez nem csirke. Van benne valami, és fehér.
- Tejszínes csirke.
- De hogy hívják?
   Itt éreztem, hogy el kell adni a levest, mert apukám tuti nem fogja megkóstolni. Végülis igaza van, egy ételnek legyen neve. De mi legyen? Pörgettem a marketing programot agyban... valami magyaros kéne... valami megbízható... valami klasszikus...
- Ez betyár csirke leves. - mondtam magabiztosan.
- Áh. - mondta apám megkönnyebbülten, és kanalazni kezdett. - Nagyon finom!
   Láthatóan nem zavarta, hogy a tányéron lévő valaminek semmi köze a betyárokhoz, a pusztához vagy a magyar hagyományokhoz. A gyerekek kuncogtak kicsit a tányér fölött, és örökre megtanultuk, hogy nevén kell nevezni a dolgokat, mert ez megváltoztatja a dolgok természetét.

Betyár csirke leves:

Hozzávalók:
csirkecomb filé kockéra vágva
1 vöröshagyma
1 kukorica konzerv
2 krumpli
1 nagyon zsíros tejszín (igen, ne zavarjon, ha azt írják rá habtejszín)
só, bors, tárkony

A hagymát egy kis zsiradékon megpirítjuk (én kókuszzsíron), rádobjuk a csirkekockákat. Ha megpirult, kicsi lisztet szórunk rá, és felengedjük vízzel. (Ha van alaplé, akkor persze azzal, de ha nincs, akkor nincs.) Beletesszük a felkockázott krumplit. Sózzuk, borsozzuk, tárkonyozzuk (nagyon keveset, mert erős íze van ám!), és ha megfőtt, beletesszük a kukoricát és a tejszínt. Ha újra felforrt, lehet tálalni az ősöknek.