Szeretünk utazni. Szeretünk enni. Talán innen indult, hogy utazásaink során igyekszünk a helyi piacokat felkeresni, így a legfrissebb, helyi termékekből készíthetjük el a helyszínen a vacsoránkat. Mert ha lehet olyan szállást választunk ahol tudunk főzni, mert hát szeretünk főzni, főleg ha kiváló alapanyagokat használhatunk. Innen indult, de egy másik fontos hozadéka lett a piaclátogatásunknak, a valóság megismerése. Szép a Notre Dame, valóban dől a pisai torony, de ezektől a dolgoktól nem kerülünk közelebb az adott országhoz, kultúrához. És H&M is van már mindenhol, vásárolgatni egyre kevésé érdemes, minden nagyváros minden plázájában, minden főutcán ugyanazok a ruhák, cipők, táskák kaphatóak. (Kevés kivételtől eltekintve) De a piac, az helyi! Ott valós emberek, valós árukat árulnak, a piacok a legjobb lenyomatai az adott pillanatnak, és hát azért a legjobb utazni, hogy megtaláljuk azokat a pillanatokat, amelyek megismételhetetlenek. Ez pedig legkevésbé az Eiffel-torony szelfi adja meg...

Bevezetőként szeretnék mutatni néhány régi képet, mert nem csak egy-egy kultúrának, de az adott kornak is fontos lenyomata a piac.

Róma, 1952.

Naha, Japán, 1950

Szerb asszonyok baromfit árulnak, 1913.

Burma, 1982.

Idanapolis, 1950. Gyerekek egyedül árulnak a piacon.

És végül egy sokunk emlékében élő kép, ez Budapesten is lehetne:

NDK, Magdeburg, 1971. Sorbanállás banánért.

(A képek az általam nagyon kedvelt http://ritkanlathatotortenelem.blog.hu/ -ról származnak.)