Egyszer csak megjelent Bazsó az kertben, és letett egy tálca sört. Kis dobozos sört.
Nyáron lenne ennek értelme, hogy ne melegedjen fel amíg iszod, de most... Meg is kaptuk később a tisztelt vendégektől, hogy "Liliputba jöttünk?". Aztán ízre nincs különbség, és egy kis dobozzal inni, az olyan megbocsátható. És egyszerre persze mindig csak 1 kis dobozzal iszol.
Lassan ideje volt begyújtani a tüzet. Ez a grillezés fontos momentuma, mert ha valaki itt rálögyböl egy üveg tuti "begyújtó" folyadékot, akkor vége van az egésznek. Nem. Semmi bűzös löttyöt ne vigyetek a tűz közelébe kedves férfiak! Lécci!
Gyújtóst kell vágni, és egy kis tüzet rakni a grill felületén. Itt spórolod meg a múltkor elmaradt rácstisztogatást, mert a tűz pompásan lefertőtlenít mindent.
Amikor már van némi parázs, jöhet a faszén. A zsák felnyitásával, a szén átöntésével ne bajlódj! Tedd rá úgy, ahogy van. A zsák szépen leég róla.
Most úgy tűnik, mintha elaludt volna a tűz, de nem. Szép lassan átizzik.
Persze ez kb. egy óra, de addig meg lehet inni még egy sört, és különben is, Bazsó hozott előételt.
Fogyasszanak csak drága urak, fogyasszanak!
Amikor szépen átizzott a faszén, és nagyon forró volt, akkor kihoztam a kis mobil gyúródeszkámat a teraszra, és lepénykéket nyújtottam a tésztából. Kértem a pasimat, hogy szerezzen egy vaslapot, vagy valamit, amit rátehetek a rácsra, és süthetek rajta kenyérkét, de hirtelen csak egy régi rozsdamentes acéltálcát talált. Pont jó lesz!
Pillanatok alatt átforrósodott a parázs felett, és már lehetett is sütni a két féle kenyérkét.
Nagyon hamar, kb 15 perc alatt kész lett, jöhettek a húsok.
Már egyre gyengébb volt a parázs ereje, de Dóri még előjött egy csomag kápia paprikával. Azt is megsütöttük, később isteni sült paprika saláta lett belőle.
A csodás bajor krumplisalátának, amit ezek mellé készített, majd ő írja le egyszer a receptjét. Nagggyon jó!
Lényeg, hogy kitartóan sütögettünk. Lement a nap, a fiúk végeztek a katonatörténetekkel (is), nevetgéltünk, aztán behúzódtunk a kályha közelébe vacsorázni. Még nincs nyár. Még nincs igazi terasz szezon.
ps.: Csillának köszönjük a csevap formázgatást, Bazsónak a nyárs forgatást, Gegének a nevettetést, Bürginek a cigiket, Gucinak a szódát, a gyerekeknek a türelmet!