Kókuszos vajas keksz maradék kalácsból
2015. április 08. írta: nyiroszilvi

Kókuszos vajas keksz maradék kalácsból

p1010119.JPG

A húsvéti ételmennyiség kiszámítását nem ott szúrjuk el, hogy nem tudjuk megfelelően megítélni, mennyit eszik a családunk + vendégek népesség, hanem egyszerűen mindig elfelejtjük beleszámolni azt a mennyiséget, amit a vendégek hoznak majd. Mert hoznak. Mert ők is sütöttek. És azt meg kell kóstolni. És azt is gondolják, hogy ezt így illik. A végeredmény egy végtelennek tűnő legózás az ételmaradékos dobozokkal a hűtőben. Sebaj! Ennél nagyobb bajunk ne legyen!

Ma délután eltartható gyerek uzsonnává konvertáltam a megszikkadt kalácsokat.

Következőképpen:

Robotgéppel ledaráltam morzsára minden maradék kalácsot.

Sütőben 100 fokon aranybarnára grilleztem a morzsát. Persze ha sok, akkor át kell forgatni párszor.

Mikor kész lett, egy zacskó kókuszreszelékkel kevertem össze.

p1010116.JPG

Adtam hozzá 10 dkg lágy vajat, cukrot, és egy nagyon kevés tejet. Citromhéjat is lehet bele reszelni, de ehhez lusta voltam most.

Kanállal sütőpapírra halmoztam sorban. A halmokat villával lenyomkodtam. Nem lettek szabályos körök, de ez kit érdekel?

p1010118.JPG

150 fokon aranybarnára sütöttem.

A kiálló "csücskök" nagyon ropogósak, belül meg puha vajas-kókuszos keksz lett a végeredmény.

Majdnem a végtelenségig eltartható lenne, de szerintem estére már nem lesz belőle.

A bejegyzés trackback címe:

https://velotanya.blog.hu/api/trackback/id/tr727350234

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

süti beállítások módosítása