A nyolcvanas, kilencvenes években valahogy belénk kódolták az elképzelést, hogy ha az alföldre látogatunk egy csárdába, akkor ott csak valami giccses pusztaromantika várhat ránk, szekérbe ültetett muskátli, cigánynóták, Ungarische Betyar Wirtschaft, birka pörkölt, meg ihatatlan kadarka.
Mióta a Gasztroangyal sorozat fut, már lehet sejteni, hogy változóban vannak a dolgok, van már egy olyan vendéglátói réteg, akik új színeket visznek a falusi vendéglátásba, akiknek van ízlésük, és van igényük arra, hogy tényleg minőségi szintű vendéglátóhelyeket üzemeltessenek. Azért még nagyon nem veregethetjük meg a vállunkat, van bőven teendő még kis hazánk tájain. Amikor külföldi barátaim megkérdeznek, hová üljenek be egy tradicionális magyar vacsorára, akkor mindig bajban vagyok, hogy mit is kéne ajánlani...
Most hétvégén is, bevallom, némi fenntartásokkal érkeztem Hajdúszoboszló mellé a Tuba tanyára. Egész napos programon vettünk részt egy születésnap kapcsán, és már előre aggódtam, hogy mivel fognak ott megetetni, pláne megitatni!, és hogyan fogom kibírni egy egész napon át a Kék nefelejcset...
Nagyon pozitívan csalódtam. Semmi erőltetett nem volt a programban, sőt, minden részletében átgondolt, és profin lebonyolított mulatériában volt részünk, aminek egyetlen hátránya talán az volt, hogy szó szerint degeszre tömtük magunkat. :)
A tanyán a csárda épület mellett takaros kis vendégházak vannak, így még azoknak is ideális a hely, akik Hajdúszoboszló termálfürdőjére vagy csúzdaparkjára kiváncsiak. (not me)
Nézzük, hogyan zajlott a program:
A welcome pálinka mellé friss kemencés pogácsát kínáltak, aztán le is ülhettünk a szépen megterített asztalokhoz, amiken Figula és Laposa pincészet borai várakoztak ránk hűvösen. Természetesen azonnal elkezdtük a rosszalkodást, és megkóstoltuk mindet.
Az előétel kemencés kenyérlángos volt kapros tejföllel és töpörtyűvel. Nagyon stílusosan egy kemence lapáton nyújtották elénk, de én taktikásan nem kértem, mert a marhahúslevesre vágyakoztam.
A leves felhasználóbarát módon volt elkészítve, ami azt jelenteti, hogy kockára vágták a marhahúst és a zöldségeket, így mindenkinek bőven jutott minden. Nagyon jó volt, asszem háromszor szedtem.
Senki nem bírt volna többet enni, de nagyon okosan itt beiktattak egy elég hosszú szünetet. A kertben ki lehetett próbálni a karikásostor csattogtatást. Szédületes arcokat lehet fotózni, amíg felebarátaink meglendítik, körbe tekerentik, és csattintják az ostort. Persze ezeket a képeket nem teszem ide.
A tanya állatvilága akár egy leporelló illusztráció is lehetne, ami elmeséli az ovisoknak, hogyan néz ki egy rendes gazdaság. Tyúkudvar, mangalicák, szürke marha, racka...szóval minden.
A gazda becsalogatott egy szalonnás pajtába, ahol picit megkóstoltuk a mangalica szalonnákat. Ahh.
A kerti kemencében már sült a főfogás: sült kacsa, oldalas, tarja.
Ez a szerkezet valami ökörsütő féleség lehet, szívesen megnézném egyszer beüzemelve...
Pihen a megdolgoztatott karikás...
A főételhez lila káposztát és házi savanyúságokat kínáltak, amik isteniek voltak tényleg. Közben a Tubarózsa zenekar is elkezdett játszani. Örömmel tapasztaltam, hogy az alföldi tájegységre jellemző népdalokat válogattak össze, és csak egy "kék nefelejcs" volt, de azt is valamelyik vendég kérhette. Volt olyan kör is, amikor mindenkinek eljátszották a kedvenc nótáját. Hát mi persze olyat kértünk, amit nem ismertek, de dallam alapján azonnal lekísérték, szóval akadály nélkül produkálhattuk magunkat.
A desszert az szilvalekváros és mákos bukta volt, illetve némi mákos és diós beigli. A kemencéből természetesen.
Minden egybevetve kijelenthetem, hogy pompőzül szórakoztam, nagyon jókat ettem, és nagyon sokat jó borokat ittam. Le a kalappal, köszönjük szépen!
